Komárom-Esztergom megyei Értéktár :Kezdőoldal
 
 
  Értéktár bizottság alakult Piliscséven

Megalakult az értéktár bizottság Piliscséven is, tagjaira a polgármester asszony tesz a késöbbiekben javaslatot.

Sikeres munkát kívánunk!


  II. Magyar Értékek Napja

A Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével közösen rendezte meg 2015. szeptember 12-én a Magyar Értékek Napját Budapesten, a magyarság szimbolikus jelentőségű helyszínén, a Szent István Bazilika előtti téren.
Az immár másodízben megrendezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencei magyarság szellemi, tárgyi és kulturális örökségének értékére, és be is mutassa mindezt egy egész napos programsorozattal.

Tovább >>

  Átadták a majki kamalduli remeteség kolostorépületét

2015. szeptember 2-án szerdán délelőtt adták át a majki kamalduli remeteség megújult kolostorépületét. A megjelenteket L. Simon László köszöntötte, aki a beruházást és annak jelentőségét ismertette. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédében emlékeztetett arra, hogy a majki remeteközösség a magyar nemzet újjáépítése jegyében érkezett Magyarországra háromszáz évvel ezelőtt.

 

Lázár János hangsúlyozta: a katolikus közösségeknek történelmi érdemei vannak abban, hogy a 150 éves török uralom után a magyarság visszafoglalta hazáját és képes volt a nemzetet visszavezetni az európai értékekhez. Mint fogalmazott, a majki remeteközösség is a nemzet újjáépítése jegyében érkezett a 18. század első évtizedeiben Magyarországra, ahol találkozott törekvésük az államéval, illetve az Esterházy-családéval. Az ünnepségen részt vett Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Borsó Tibor és Steindl Balázs alelnökök.

Tovább >>

  Megyeháza adott otthont az Értéktár pályázat projektzáró rendezvényének

2015. augusztus 28-án, a Megyeháza adott otthont az Értéktár pályázat projektzáró rendezvényének. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2013-ban döntött a Megyei Értéktár létrehozásáról és a bizottság felállításáról, melyhez a törvényi keretet a nemzeti értékekről és Hungarikumokról szóló törvény biztosítja. Ennek a törvénynek a célja, hogy szellemi, kulturális javainkat, szokásainkat, jelképeinket és egyedi termékeinket felkutassuk, őrizzük és nyilvántartsuk. Ennek az értékgyűjtő munkának a segítése és felgyorsítása érdekében a Földművelésügyi Minisztériumtól 10 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert el a megyei önkormányzat. Ennek az összegnek köszönhetően a munka valóban felgyorsult az elmúlt egy évben és már 47 megyei értéket sikerült a Megyei Értéktár Bizottságnak jóváhagynia. Sok településen alakult Helyi Értéktár Bizottság és ott is elkezdődött az értékek összegyűjtése.

Tovább >>

  Meghívó

.

 

Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata és
Értéktár Bizottsága nevében tisztelettel meghívom Önt a

KEM Értéktár pályázat 2014. projektzáró rendezvényére, az Emléklapok ünnepélyes átadására

Köszöntőt mond:   Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár
Helyszín:                  Megyeháza, Tatabánya, Fő tér 4.
Időpont:                    2015. augusztus 28., péntek 10 óra

Kérjük, hogy részvételi szándékát 2015. augusztus 19- ig szíveskedjen jelezni az elnoki@kemoh.hu e-mail címen. vagy a 34/517-103-as telefonszámon.

Megtisztelő jelenlétére számítok!

Popovics György
a megyei közgyűlés
és az értéktár bizottság elnöke


7 / 8 oldal
 

  Legfrissebb:



 
  Települési
  NMI
  Megyei