Komárom-Esztergom megyei Értéktár :Kezdőoldal
 
 
  Újabb életművek és rendezvények a megyei értéktárban

Az Értéktár Bizottság csütörtökön tartotta soron következő ülését, melyen 11 értéket vettek lajstromba – ezúttal döntően tatai és dorogi értékekről döntött a grénum. 

Újabb értékekkel gazdagodott a Komárom-Esztergom Megyei Értéktár, mely így már 112 megyei kincset számlál. Az ülés bevezetőjeként Popovics György, a Bizottság elnöke röviden értékelte a decemberben tartott Megyei Értéktár Nap rendezvényt, amelyen az érdeklődők közelebbről is megismerkedhettek a települési és a megyei értékekeinkkel. Örömét fejezte ki, hogy ezúttal is több kategóriában születtek javaslatok, így szerepel köztük többek között rendezvény és életmű is. „Megyénk számos jeles személyiséggel rendelkezik, olyanokkal is, akiknek széles körű tevékenysége és életműve érdemes lehet arra, hogy a megyei értékek közé emeljük” – mondta. 

A Bizottság az alábbi javaslatokról hozott döntést, valamint támogatták a komáromiak felvetését is, akik kérelmezték, hogy a szekeresgazda ruházatot, életmódot és a szekeresgazda bandériumot felterjesszék a Magyar Értéktárba. 

Kétlyukú híd (Által-ér)
Dorogi bányaalagút rendszer 
Dorogi füzetek 1-51. kötetei
Dr. Schmidt Sándor bányamérnök életműve
Wech József szalézi szerzetes életműve
Tatai malmok
Tatai Öreg-tó lehalászása
Tatai Vadlúd Sokadalom
Menner Bernát munkássága, a menneri életmű 
Dobroszláv Lajos festőművész munkássága

Népház Show Formációs Tánc Egyesület


  Meghívó a Tatai-medence Érték Ünnepére
M E G H Í V Ó
A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság
 tisztelettel meghívja Önt a
 
A TATAI-MEDENCE ÉRTÉK ÜNNEPÉRE
 
Időpont: 2018. március 7, szerda 9.00 óra
Helyszín: Megyeháza, (2800 Tatabánya, Fő tér 4)
 
Program:
8.30 A vendégek érkezése
9.00 Konferencia az első emeleti díszteremben
 
Beszédet mond:
Bencsik János országgyűlési képviselő
Köszöntőt mond:
Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos
Dr. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára
Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke
 
Előadást tart:
Dr. Veres Zoltán megyei jegyző
Borsó Tibor, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság elnöke
Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. főigazgatója
 
11:00 Kiállítás megnyitó az aulában 
Schmidt Csaba, Tatabánya MJV polgármestere
Papp Kinga, a Tatabányai Múzeum főrestaurátora
 
12:00 Hungarikum kóstoló
Ebéd
 
13:00 Jó gyakorlatok
Labancz Györgyi, a Természetes Életmód Alapítvány kuratóriumának elnöke
Magyarics Gábor, a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület TDM menedzsere
Előd Réka, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának osztályvezetője 
dr. Rabár Ferenc történész

  Értékek és értékteremtők

December 8-án, pénteken az Oroszlányi Művelődési Központban megyénk értékei kerültek a középpontba. Az egész napos, nagyszabású rendezvényen átadták a Megyei Értéktárba legutóbb felvett értékek okleveit, majd közösségünk értékteremtő tagjait díjazták – Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter közreműködésével gazdára találtak a megyei közgyűlés kitüntető címei, a Komárom-Esztergom Megyéért, a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díj és a Vályi Díj is.

A Himnusz közös eléneklése után házigazdaként elsőként Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere és Szabó István Lajosné, a Komárom-Esztergom Megyei és az Oroszlányi Szlovák Önkormányzat elnöke köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke tolmácsolta ünnepi gondolatait. Elmondta, a korábban eltérő időpontban megrendezésre kerülő ünnepi alkalmak ezúttal egy nagy, egész napos rendezvény keretében valósultak meg. „Rendezvényünk hívószava az érték. A megyei önkormányzat fontos feladatának tartja, hogy elismerje, megismertesse azoknak a megyében élő embereknek a tevékenységét, akik odaadó, becsületes munkájukkal gyarapítják közösségeinket, értékesek és értéket teremtenek. Szerencsés vagyok, hogy évről évre egyre több ilyen emberrel találkozhatok, és kifejezhetem elismerésemet emberi tartásuk és teljesítményük előtt”- mondta. 
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter beszédében kiemelte, a települések értékeinek, népszokásainak megőrzésében tapasztalható aktivitás megmutatja, van igény a hagyományaink megőrzésére. Hozzátette, hagyományaink megőrzésével egy olyan magyar jövendőt építhetünk, amelyben a világ kihívásaihoz való alkalmazkodás harmóniában van a múlt értékeinek megőrzésével. Örömét fejezte ki amiatt is, hogy az értéktár legismertebb részei megjelenítik a magyarságot a világ legtávolabbi pontjain is. 

A gálán rajtuk kívül köszöntőt mondott és díjat adott át Czunyiné Dr. Bertalan Judit, digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos, Bencsik János országgyűlési képviselő, Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, a Komárom- Esztergom Megyei Kormányhivatal vezetője, valamint a díjazottakkal együtt ünnepeltek az együttműködő gazdasági érdekképviseleti szervezetek képviselői, a megyei közgyűlés és számos település képviselője, polgármestere is. 

A köszöntők után az ünnepség folytatásában a megyei közgyűlés által alapított díjak átadására került sor. Az idei évben összesen 14 díj talált gazdára - a közgyűlés ezúttal is olyan személyeket és csoportokat részesített elismerésben, akik tevékenységük során kiemelkedő szakmai munkát végeztek és maradandó értéket alkottak. A gála ünnepi műsorát eközben az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar, a Kenderke Néptáncegyüttes és Fehér László Gábor, klarinét és tárogatóművész biztosították. Az ünnepséget a díjak kiosztása után végül egy baráti hangulatú állófogadás zárta. 

DÍJAZOTTAK:

Komárom-Esztergom Megye Mentődolgozója – 2017 
Bálint László, megyei vezető mentőtiszt

Komárom-Esztergom Megye Tűzoltója - 2017
Szabó Imre tűzoltóparancsnok

Komárom-Esztergom Megye Rendőre - 2017
Dr. Reinhoffer Csaba rendőrezredes

Komárom-Esztergom Megye Polgárőre - 2017
Zsombók László Kálmán, a Tatabányai Polgárőrség Önvédelmi Egyesület elnöke

Komárom-Esztergom Megye Vám- és Pénzügyőre - 2017
Pántya György pénzügyőr törzszászlós

Komárom-Esztergom Megye Sportjáért - 2017
Erős Gábor, futball játékvezető-asszisztens

Komárom-Esztergom Megye Fogyatékkal Élők Sportjáért – 2017
Szanyi Petra speciális olimpikon

Vályi István Díj
Kovács Attila, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntese, a Tatai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díj-ban részesült:
Fehér László Gábor klarinét és tárogatóművész, régizenész, zenetanár, egyetemi docens
Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola
Erdélyi György, a bábolna OSI Food Solutions Hungary Kft. korábbi ügyvezető igazgatója

Komárom-Esztergom Megyéért Díj-ban részesült:
Nyíri Róbert kanonok esperes
Magyarock Dalszínház, Komárom
Tatabányai Sport Club


  Meghívó a Megyei Értéktár Napra

M E G H Í V Ó

 

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés tisztelettel meghívja Önt az

 

„ÉRTÉKEINK A KÖZÉPPONTBAN” MEGYEI ÉRTÉKTÁR NAPRA

A NEMZETISÉGEK NAPJÁRA,

VALAMINT

A XXII. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI NEMZETISÉGI TALÁLKOZÓRA

 

Időpont: 2017. december 8., péntek, 10.00 óra

Helyszín: Művelődési Központ, Oroszlány, Szent Borbála tér 1.

 

Program:

9.30 óra A vendégek érkezése
10.00 óra Megnyitó

Beszédet mond:

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter
Popovics György,a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke

 

Köszöntőt mond:

Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos
Bencsik János országgyűlési képviselő
Lazók Zoltán Oroszlány Város polgármestere
Szabó István Lajosné, a Komárom-Esztergom Megyei Szlovák Önkormányzat elnöke
 

Díjátadó:

Megyei értékek emléklapjainak átadása
Komárom-Esztergom megye kitüntető címei
Vályi István Díj
a „Komárom-Esztergom Megyéért” és a „Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díj”

 

Műsor:

Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola
Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar
 

Állófogadás

13.30 óra XXII. Komárom-Esztergom Megyei Nemzetiségi Találkozó

Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2017. november 30-ig a következő elérhetőségeken szíveskedjen jelezni: elnoki@kemoh.hu, tel: 0634/517-103

Popovics György

elnök


  Több mint száz megyei értéket számlál az értéktár

Az értéktár bizottság csütörtökön tartotta soron következő ülését, melyen újabb 6 értéket vettek lajtromba – így a felvett értékek száma már túllépte a százas küszöböt. 

A megyei települések, a helyi értéktár bizottságok és az önkéntesek valóban büszkék lehetnek gyűjtőmunkájukra, hiszen a csütörtökön elfogadott 6 értékkel együtt az Értéktár már 101 megyei kincset számlál. A gyűjtőmunkában a települések közül kiemelkedően teljesített Esztergom, Komárom és Tata. Utóbbi rendelkezik ugyanis a legtöbb megyei értékkel – 15 javaslatukról született pozitív döntés, Esztergom és Komárom pedig a települések között a legtöbb, 46-46 darab összegyűjtött értékkel – ebbe beletartoznak a helyi, a megyei értékek és az emlékművek is – büszkélkedhet. A bizottság a továbbiakban is folytatja a gyűjtőmunkát, várják a vonatkozó javaslatokat, ugyanakkor az elfogadott települési értékeket is, melyeket folyamatosan elérhetővé tesznek a www.kemertektar.hu weboldalon. 

Az ülésen Veres Zoltán megyei jegyző további jó hírrel is szolgált: a nyertes HUNG 2017 pályázatnak köszönhetően december elején Oroszlányban egy olyan nagyszabású rendezvényt valósítanak meg, melyen a megyei értékek mellett a nemzetiségi kincsek kerülnek majd a középpontba. Az érdeklődőket és a meghívott vendégeket interaktív értéktár kiállítással várják, a számos program mellett pedig átadásra kerülnek a legutóbb elfogadott értékek emléklapjai is. 

A bizottság legutóbbi ülésén az alábbi javaslatokról hozott döntést: 

Ászári Asszonyfektető
Arborétum- Híres lovak emlékhelye (Bábolna)
Öreg akácfa a Ménesbirtok udvarán (Bábolna)
Táti Német Nemzetiségi Dalkör
Táti Mazsorett és Formációs Tánccsoport
Kesztölci Szent Kelemen templom mozaik oltárképe


 
[1]2 3 4 5 
1 / 9 oldal
 

  Legfrissebb:





 
  Települési
  NMI
  Megyei
  Emlékművek  
  Útmenti keresztek